A GŐBÖLYÖS JÓZSEF "SOMA" ALAPÍTVÁNY

Nem sokkal azután, hogy Gőbölyös József újságíró -ahogy barátai hívták: Soma - 2000. augusztus 27-én meghalt, néhányan elhatároztuk, hogy létrehozunk egy róla elnevezett alapítványt. Kezdeményezésünkhöz kisvártatva további barátok, családtagok, kollégák csatlakoztak. A hivatalosan 2001. augusztusában bejegyzett Gőbölyös József "Soma" Alapítvány legfőbb célja: emléket állítani Somának azáltal, hogy támogatjuk azt a műfajt, melyben ő a legaktívabb volt, a Magyarországon ma még gyerekcipőben járó tényfeltáró újságírást.

Magunkat röviden Soma Alapítványként emlegetjük. Fő tevékenységünk, hogy minden év január 11-én - Soma születésnapján - átadunk egy díjat annak az újságírónak, aki véleményünk szerint az előző esztendő legjobb magyar nyelvű tényfeltáró írását alkotta meg. Az 1 millió forinttal járó díj neve: Gőbölyös József "Soma" Díj, röviden Soma-díj. Arról, hogy ezt mely pályamű szerzőjének ítéljük oda, a kuratórium három tagja között konszenzusnak kell kialakulnia. Szempontjaink mindenesetre adottak: a legfontosabb értéknek a munka alaposságát, illetve az írásmű témájának társadalmi jelentőségét tekintjük.

SOMA

Soma vérbeli újságíró volt: eltökélten és megvesztegethetetlenül kutatta a felszín mögött rejlő igazságot. Jó érzékkel válogatta meg témáit, amelyek szereplőit sokszor bálványromboló módon kezelte. Azok a történetek izgatták, amelyeket nem lehetett kényelmesen beleilleszteni az újságírás szokványos sémáiba, így ritkán foglalkozott például politikai korrupcióval. Inkább szociológiai és erkölcsi indíttatásúnak mondható vizsgálódásait olyan társadalmi és üzleti jelenségek, folyamatok leleplezésére összpontosította, melyek skálája a szomorúan nevetségestől az igazán tragikusig terjedt.
A házaló ügynökök tevékenysége vagy a becsapós pénzügyi konstrukciók éppúgy érdekelték, mint a lakásmaffia működése és a tagjai által alkalmazott zsarolási technikák. Hivatása részének tekintette, hogy láthatóvá tegye azt a szabad versenyt megcsúfoló, rejtett és tisztességtelen koreográfiát, amelyet követve a piac domináns szereplői tönkreteszik konkurenseiket. Olyan, az első pillantásra talán nem túl jelentősnek tűnő ügyek, mint a tévédekóderek illegális gyártása, a borhamisítás vagy a számítástechnikai alkatrészek feketeimportja, a tolla alatt vádirattá váltak. Vádirattá a gazdaság és a közügyek rossz szabályozása, illetve a törvények végre nem hajtása ellen. Éles szemmel figyelte az üzleti és közéleti hamiskártyázást, csalásokat fedezett fel és leplezett le az élet sok kisebb-nagyobb szegletében.
Soma humorral, ám soha nem lenézően, szkeptikusan, de sosem cinikusan, egy kultúrantropológus érzékenységével és függetlenségével közelítette meg témáit. Munkáját mindig áthatotta és néha talán vissza is fogta kissé az a moralitás, amely a kisemmizettekkel, a társadalom peremére szorultakkal való együttérzésben fejeződött ki. A fiatalkorúak nevelőintézeteiről vagy a hajléktalanokról írt cikkeiben az együttérzés intenzitását saját gyermekkorának tapasztalata is fűtötte.
A gyengék iránti szolidaritás Somában az autonómia és az egyéniség méltósága iránti elkötelezettséggel párosult. Az eutanázia kérdése számára a személyiség autonómiája és méltósága megvédésének lényeges paradigmájává vált. Szenvedélyesen karolta fel ezt az ügyet, egészen addig, míg - saját bevallása szerint - minden arra irányuló próbálkozása csődöt mondott, hogy megértően belehelyezkedjen egy haldokoló perspektívájába. Az eutanáziáról szóló megható rádióriportjai kísértetiesen visszhangoznak barátai és családja fülében, azokéban, akik tanúi voltak a rák ellen folytatott harcának. E harc 2000. augusztus 27-én, 36 éves korában ért véget.